A TRIPLEX fotótanfolyamunk minden fotózás iránt érdeklődő számára ideális képzés, mert három lépésben a kezdő szinttől a professzionális fényképezés lehetőségéig juttatjuk el a hallgatókat.
Alap, haladó és mesterképzésből álló oktatásunk egyes kurzusai önállóan is elvégezhetőek, de átfogó elméleti és gyakorlati ismereteket csak a teljes tanfolyam elvégzésével garantálunk, valamint a haladó és mesterkurzusunk önálló elvégzéséhez igazolni kell a már meglévő fényképészeti alaptudást.
Általános leírás
3 részből álló, egymásra épülő képzésünk lényege, hogy az alapszinten megszerzett elméleti tudást, a magasabb szinteken biztonságos gyakorlati tudássá alakítsuk, folyamatosan kiegészítve az adott témakörök feldolgozásának professzionális elemeivel. Az egyszerűbbektől az egyre bonyolultabb témakörök felé haladunk, miközben az elméleti és gyakorlati órák aránya folyamatosan változik a gyakorlati javára.
Tananyagunk a hagyományos és általános fotótechnikai, optikai és kompozíciós ismereteken túl a legmodernebb képalkotási eljárásokat, eszközhasználati ismereteket, valamint a klasszikus és kortárs stílus és esztétikai ismereteket is tartalmazza.
Oktatóink mind aktívan publikáló, elismert szakemberek, akik évek óta foglalkoznak a megszerzett ismeretanyaguk szakszerű továbbadásával. Elvünk, hogy mindenki csak egy dologhoz ért igazán, ezért minden témakört más-más oktató tanít, ezzel is tágítva a hallgatók élmény és információ bázisát.
Elméleti óráink saját, korszerűen felszerelt műtermeinkben folynak, a gyakorlatok pedig az aktuális témának megfelelő eredeti és látványos helyszíneken.
Az egyes gyakorlatokhoz az iskola biztosít minden hallgató részére speciális technikai felszerelést, de szükség esetén alapfelszerelést is.
A három kurzus összesen 220 óra, ebből 113 elmélet, 107 óra gyakorlat. Teljes időtartama 24 hét (6 hónap).
Aki jelentkezik a teljes, három részes TRIPLEX képzésre, kedvezményesen 295.000 Ft-ért vehet részt rajta.
Érdemes elolvasni az egyes kurzusok részletes leírását is!
TRIPLEX fotótanfolyam Alapképzés
TRIPLEX fotótanfolyam Haladó képzés
TRIPLEX fotótanfolyam Mesterképzés
Részvételi díj: 295 000 Ft